Filmfanatikusok hozzászólásai

Ez régebbi film, de nagyon jó, ajánlom mindenkinek. A film öt, egymástól tulajdonképpen független jelenetsorból áll, melyeket az köt össze, hogy ugyanazon az éjszakán játszódnak az északi félteke öt nagyvárosában, illetve hogy mindegyikben egy-egy taxisofőr, illetve egy vagy több utasa szerepel; a cselekmény minden jelenetsorban a taxis és az utas interakciójából bontakozik ki.https:/m.imdb.com/title/tt0102536/

From (S03)

Azt hiszem, a harmadik évad végére tényleg kijelenthetjük, hogy a Kiút is beállt a be nem váltott ígéretekként elkönyvelt sorozatok sorába. Nem tudom meddig lehet megvezetni a nézőket azzal, hogy egy évadban nyolc-kilenc részen keresztül nem történik semmi, hogy aztán minden információ, csavar, karakterizáció a szezonzáróba legyen belesűrítve, de az biztos, hogy még legalább egy évad érkezni fog, hiszen a folytatás már be van rendelve. Vajon az évadzáró utolsó perces fordulatai után az elégedetlenkedő nézők (akad néhány) adnak még egy esélyt a sorozatnak vagy végképp elengedik?

Mielőtt rátérnék a konkrétumokra, egy kicsit behoznám azt az örök kérdést, hogy mi számít igazán, az utazás vagy a célbaérés? Ez egy high-concept, rejtélyekre épülő sorozatnál elkerülhetetlen kérdés, hiszen van, akit a rejtélyfaktor köt le és azért követi a sorozatot, hogy válaszokat kapjon, mást inkább a karakterek mozgatnak, az ő sorsuk érdekli, az időnként érkező válaszok csak másodlagosak.

Egy ilyen történet szerintem akkor tud jól működni, ha mindkét típusú néző megtalálja benne, amit keres. Ezzel nyilván szélesebb közönséget tud elérni, ami alapvető készítői cél. Viszont ahogy azt az elmúlt 20 évben többször láttuk, ez egy nehéz műfaj, nem véletlen a sok első-második évados kasza, amelyeknél ráadásul többször teljesen megválaszolatlanul maradtak kérdések, vagy olyan válaszok születtek, ami sokaknak nem tetszett.

Viszont, ha még a rejtély megoldása hiányzik is vagy nem nyeri el a nézők egy részének a tetszését, a jól megírt karakterek és az ő útjaik tudnák ezt ellensúlyozni. Nem véletlen, hogy ennyi év távlatából is a Losthoz nyúlunk vissza (inkább pozitív, mint negatív) példaként. Már rég lemondtam arról, hogy egy olyan rejtélyközpontú sorozatot kapjunk, ami megidézi a Lost korai éveit, és bár ehhez a From az első évadban közel járt, mostanra egyértelműen fényév távolságra került.

Nem lenne probléma, hogy kevés (pontosabban az évad utolsó epizódjáig szinte semmilyen) választ kapunk, cserébe rengeteg kérdés merül fel folyamatosan, ha közben a szereplőkkel legalább történne is valami, ami előrébb görgeti a történetet vagy árnyalja a karaktereket. Itt viszont, a karakterizáció teljes hiánya figyelhető meg. A legtöbben teljesen egysíkú szereplők, akik nagyjából kétféle módban tudnak működni miközben ugyanazokat a köröket futják.

Ha pedig nincsenek kellően kidolgozva a szereplők, akkor hiába követem már három éve a történetüket, nem tud különösebben meghatni senkinek a halála vagy fájdalma. Itt jöhetne be, hogy akkor majd a rejtélyek lekötnek, de azok is csak sokasodnak válaszok nélkül. Tökéletes ördögi kör. Bár lehet ez készítői cél, hogy rímeljen a városkára, ahol hőseink rekedtek…

Mindehhez hozzájön, hogy senki nem kommunikál senkivel. Nem ez az első és nem is az utolsó sorozat, ahol ezzel az idegtépő eszközzel próbálják a készítők a feszültséget fenntartani, de amíg, teszem azt egy szigeten szét lehet szórni az embereket és organikusan alakul az, hogy a kis csapatok nem tudnak egymással beszélni, addig egy zárt buborékban, amibe a Kiút szereplői kerültek egyszerűen már komikus, hogy elsétálnak egymás mellett és hallgatnak, mint a sír, miközben (elvileg) mindenki azon van, hogy valahogy túléljenek és hazajussanak.

Ezt a készítők is érezhették, hiszen a fináléban olyan információ-lavinát zúdítottak a nyakunkba, hogy csak kapkodhattuk a fejünket. És mi volt ennek a katalizátora? Az, hogy a karakterek elkezdtek egymással kommunikálni, és nem hagyták annyiban, ha valamelyikük hátat fordított.

Szuper, hogy végre bővült a sorozat mitológiája, ám még jobb lett volna, ha szépen adagolva kapjuk szétszórva a morzsákat az évad közben. Ez így tömény volt és aránytalan. Viszont az epizódvégi cliffhanger egyértelművé tette, hogy ott leszek a folytatásnál, még ha rengeteg fenntartásom is lett mostanra a sorozattal kapcsolatban.

6,5/10 (imdb: 7,3/10)

Ez egy elég érdekes háromperces rövid film:

https:/m.youtube.com/watch?v=lJXaNYTVjrQ&pp=ygUYQXdhcmQgd2lubmluZyBzaG9ydCBmaWxt0gcJCY0JAYcqIYzv

Azért egy idézetet itt hagynék a filmből: "Meg akartam változtatni a világot, és sikerült is. Rosszabbá tettem." Arthur Finkelstein

10 év gyűlölet (megtekinthető a Partizán youtube csatornáján).

Kivételesen úgy ajánlok egy dokumentumfilmet, hogy nincs hozzá kritika. Mert önmagáért beszél. Nézzétek meg.

Na látod ezt én se értem. Azt meg pláne nem, mikor elkaszálnak egy sorozatot, de egy másik társaság folytatja. (Ilyen pl a Warrior) Több olyan sorozat van, amit kifejezetten sajnáltam, pl a Grimm, de az általad említett 1899 is piszok jó volt. Már csak azért se értem a miértet, mert ha a nézettség számítana, akkor pl az American Horror Storynak már rég vége kéne, hogy legyen. De nincs. Ergo nekem továbbra se tiszta, hogy mit miért offolnak.

Kicsit utána néztem: az 1899-et annak ellenére kaszálták el, hogy sokan nézték és a kritikusok is dicsérték. De hát ilyen a netflix.
"During its debut week, 1899 ranked at number two on Netflix's Top 10 TV English titles just three days after its release with 79.27 million hours viewed. The following week, the series remained at the same position and garnered 87.89 million viewing hours.In its third week, the series generated 44.62 million viewing hours, while also holding its position at number two."

A Trónok harca nekem se tetszett. De nem csak a sorozattal van bajom, hanem úgy általában nem szeretem a fantasyt. Ha az 1899-et vagy a Westworldöt folytatnák, annak örülnék, bár erre minimális az esély, mert anno mindkét sorozatot elkaszálták. Sosem értettem, milyen szempontok alapján törölnek egy sikeres sorozatot.
Az 1899-et anno a Collider 2022 egyik legjobb új tévéműsorának nevezte, a MovieWeb pedig az év hatodik legjobb tévéműsorának minősítette. Lehet, hogy nem nézték annyian, mint egy "mainstream" sorozatot, de azért érthehetlen, hogy minőségi sorozatokat csak úgy leállítanak.

Nem mindenkinek jön be a műfaj. Nekem is van nem egy ismerősöm, akit nem érdekel. Mondjuk őket a GoT se érdekli. Nem lehet mindenkinek megfelelni.

Belenéztem (kb 3 percig) majd el kapcsoltam

Szóval állami milliárdok ide vagy oda, ez nem "kurzusfilm", hanem őszinte hőseposz, ami azt üzeni, hogy bár viharos a 21. század, de a nándorfehérvári héroszok miatt igen is büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a csatajelenetek még a GoT kaliberű sorozatokat is túlszárnyalják, akkor főleg egy rossz szót nem szólhatunk a költségvetésre. 9/10 (imdb: 8/10, az utolsó rész konkrétan 9,3-on áll jelenleg...)

Persze összességében Mara és Erzsébet is szerethető karakterek, ahogy a többiek is megkedvelhetők. A Trónok harca Kisujjára emlékeztető intrikus, Cillei Ulrik egy rohadt szemétláda, de realista politikus, akit kiválóan megformál Fekete Ernő, és akit a széria második felében árnyalnak némileg, azaz megmutatkozik, hogy neki is van szíve és az össze tud törni. Hasonló utat jár be Medveczky Balázs Újlaki Miklósa, Hunyadi szerelmi riválisa, aki a széria második felében egyfajta Sandor Clegane-né lép elő, és valószínűleg sok néző szemében nagyot nő. Apropó, szív: nagy piros pont jár az alkotóknak, amiért nem egyszerűsítették le a főellenséget, hanem a lehetőségekhez képest komplexen mutatják be. A szultán örököse, Mohamed nemcsak a hatalomra, hanem apja szeretetére is szomjazik kezdettől fogva, mivel Marának köszönhetően igen korán felfogja a kegyetlen igazságot: ő az öröklési jog szerint egy halálraítélt ember, akit meg fognak ölni, ha az elsőszülött testvére átveszi az Oszmán Birodalom trónját. Ezért számos aljasságot művel, hogy egyrészt apja kedvében járjon, másrészt megmeneküljön és magához ragadja a hatalmat. Mégis van pár jelenete, ami miatt megkedvelhető, amelyben fellép a szadizmus ellen és kifejezi, mennyire tiszteli legfőbb riválisát, Hunyadit. Van egy kegyetlen végrehajtója, a havasalföldi fejedelem fia, Vladut, akin keresztül a sorozat készítői ügyesen belevitték a Drakula-mítoszt a sztoriba. A címszereplő is jelentősen feljavult a sorozat második felére. Ez abból is fakad, hogy végre feltűnnek a színen, sőt mi több, fontos szerepet kapnak a fiai, a forrófejű László és a kis Mátyás. Az előbbivel van némi konfliktusa engedetlensége miatt, Mátyás kapcsán pedig a hős kormányzósága idején Szilágyi Erzsébettel kerül szembe, mivel az anyai szív nem tartja helyesnek, hogy a nagypolitikához használják eszközként a gyermeküket. Azért nem kell nagyon árnyalt karakterábrázolásra számítani ezek apropóján sem, sőt a készítők jobban belemehettek volna abba, hogy Hunyadi milyen egyéb dilemmákkal szembesül az ország vezetőjeként, hiszen alapvetően harcos, nem politikus. Ám így is sikerült lehozni a patinás szobrot az ember szintjére. Mindenekelőtt persze hős, és végre tényleg cselekvő hős, akinek a csatát megelőző nándorfehérvári beszéde hátborzongatóan jó lett. Itt Kádár L. Gellért végre megmutathatta, milyen színészi energiák lakoznak benne, és szónoklatát hallva mi is együtt kántáljuk a néppel: "Hunyadi! Hunyadi!" Jó pont még, hogy a Semmelweis-mozifilmmel szemben ez a sorozat nem mismásolja el a hős jól ismert és szomorú, de nagyon emberi végzetét. A pestis tünetei megjelennek, és bár Jánosunk a szörnyű kórt is a legtökösebb módon viseli, mégis szívszorító látni a feketeséget az ujjbegyein vagy a duzzanatokat a bőrén. Ahogy pedig az elkerülhetetlen halál ismeretében elbúcsúzik családjától, attól szem garantáltan nem marad szárazon. Megkockáztatjuk, a betegség és az elmúlás bemutatása legalább olyan katartikusra sikeredett a Hunyadiban, mint a Vikingekben Ragnar híres kígyóvermes elégiája. Így bár a minisorozat összességében egy hőseposz, benne van az élet igazságtalansága, ami az ember esendőségéből fakad: lehetsz te bármekkora Jani – szó szerint is –, a halálos betegség nem válogat és nem kegyelmez senkinek.

Sietés és lassítás: az előbbi jellemző általában a cselekményre, az utóbbira pedig szükség lenne az elbeszélés szintjén. Természetesen érthető, hogy miért lett ez csak minisorozat, így is rengeteg pénz áll benne magyar produkciókhoz képest. Azonban nagyon érződik a Hunyadin, hogy ennek a történetnek az elmesélésére több évadot kellett volna szánni. Bán regényfolyamával az a baj, túl vontatott: a szerző eredetileg Mátyás király házasságon kívül született fiáról, Corvin Jánosról akart mesélni, de úgy vélte, szükség van az előzményekre, így Hunyadi János sztorijára is. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a legutóbbi, 12. könyvben a nándorfehérvári ütközet még csak a küszöbön áll. Azaz kialakult az a helyzet, mint a Trónok harca és George R.R. Martin viszonylatában, hogy az utolsó epizódhoz nem állt rendelkezésre könyv. Ez azonban a Hunyadinál nem baj, az viszont annál inkább, hogy irtózatos tempóban halad a széria. Sokszor csak feliratban vagy dialógusban értesülünk Hunyadi János és a magyar történelem szempontjából fontos történésekről. A hatodik részben és a nándorfehérvári finálé előtt is van jókora időugrás, csak kapkodjuk a fejünket a felnőtté vált, ezért más színész által játszott szereplők láttán. Eközben a Törőcsik Franciska által megformált Brankovics Mara szépsége töretlen, és Hunyadi hajtincseiben is csak néhány ősz szál jelenik meg. Ez már a Vikingekben is fura volt, hogy Ragnar és felnőtt fia, Björn nagyjából egyidősnek néz ki, mert a főszereplőt nem akarták lecserélni az időugrások ellenére. Semmi gond nem lenne ezekkel a megoldásokkal, de amikor már logikai problémák keletkeznek az idő túl gyors múlása miatt, valamint karakterek sikkadnak el, akkor ráncoljuk a homlokunkat. Márpedig a Hunyadiban ez történik sokszor, ami abból is következik, hogy egyetlen évadban ennyi szereplőt lehetetlen kellő mélységben kibontani. Az említett Mara például irtó érdekes a háremi epizódokban, azonban ahogy Mohamed előretör a hatalomban, úgy szorul szegény Mara is perifériára. Sőt, a karakter konklúziója is kissé csalódást keltő. Az nem ennyire fájó, de azért fáj, hogy bár Szilágyi Erzsébet egy harcos amazon, és a sorozat második felében van pár drámai jelenete, de az amúgy tehetséges Rujder Vivien nem tud igazán kibontakozni a szerepben. Maga a színésznő is kifejtette a Telexnek adott interjúban: bánja, hogy Szilágyi figurájából ő és az alkotók nem hoztak ki többet.

Na és mi van Dugovics Titusszal? A romantika korszakában 15. századi leírások alapján megteremtett legendás alak mítoszát az alkotók gyönyörűen belevitték a sorozatba az egyik fontos mellékszereplőn keresztül. Ez a mellékszereplő ráadásul nem különösebben patrióta, személyes bosszúmotiváció hajtja, talán pont ezért is libabőröztető az önfeláldozása. Azért a romantikus pátoszba bele-belerondítanak dolgok. A rendezés és a vágás általában a helyén van a Hunyadiban, de egyrészt a várnai csata epizódjait leszámítva kevés az igazán kreatív megoldás, ami miatt a szériának nem nagyon van egyedi stílusa. Sokszor a Vikingek vagy a Trónok harca egy-egy átlagosabb epizódja jut eszünkbe róla, de még azokat is feldobták Ramin Djawadi és Trevor Morris kiváló zenéi. Sajnos a Hunyadiban Asher Goldschmidt epizáló dallamai sok esetben meglehetősen középszerűek, habár még így is van egy-két szám, ami a jól eltalált jelenetszerkesztésnek köszönhetően felállítja a szőrt a karunkon. Másrészt a vágás olykor túl gyors, ami élvezhetetlenné tesz bizonyos akciójeleneteket sajnos a nándorfehérvári epizódban is. A lassítást pedig túl sokszor alkalmazzák az alkotók ennek ellenpontozására, azaz fontos momentumok kiemelésére, ami egy idő után olcsó és giccses megoldásnak hat.

A sorozat alkotói – köztük Lengyel Balázs vezető író – azt állították, hogy az első öt részben még nem láttunk semmit, vagyis az igazán grandiózus összecsapásokra a Hunyadi második felében kerül sor. Ez nem volt túlzás részükről. A színvonalas jelmezek, díszletek és akciójelenetek, beleértve a Mohamed és Hunyadi közti első összecsapást, tényleg csak bemelegítők voltak. Mind a rendezést, mind a vágást, mind pedig a volument tekintve a széria második fele rálicitál az elsőre. Az élen természetesen a nándorfehérvári végső ütközet áll, mármint ennek aztán megadták a módját már játékidőben is: mozifilm hosszúságú, másfél órás az utolsó rész. A kedvenc ennek ellenére mégis inkább az 1444-es várnai csatának szánt két korábbi epizód, még ha egy hatalmas vereséget mutat is be. A Hunyadi készítői ezt flashback-szerkezettel mesélik el, ami nem eredeti ötlet, de kreatív megoldás és passzol a sorozathoz, kellőképp drámai hangulatot kölcsönöz neki. Azt amúgy is mindenki tudja, mi lett ennek a végkifejlete, elvégre általános iskolában megtanultuk. Ugyanakkor nem biztos, hogy annyira megérintett minket az a pár száraz tény, amelyet a tanárok el szoktak mondani ennek kapcsán. Így viszont, hogy a sorozat egy kétségbeesett menekülés felől tekint vissza az igazán mocskos és szó szerint is pokoli csata momentumaira, a puszta tény traumatikus és eleven emlékké válik. Természetesen a nándorfehérvári ütközet monumentális és komplex, több szegmensre osztották fel az alkotók, és mivel mindegyik oldalt igyekeznek kellő mélységben bemutatni, így olykor ki is kerülünk a csata forgatagából. Persze emiatt lehet olyan érzésünk, hogy szétszabdalták ezt a hősi megmérettetést, de egyben nagyon tömény lenne a sok kardozás, lovasroham, ágyúzás és ordítozás, kellenek azok a szünetek, mint egy jó zeneműbe. A legjobban sikerült szegmensekben szinte testközelből éljük át az elkeseredett és helyenként igen véres összecsapást. Abszolút kedvenc az utolsó részből, a fanatikus Kapisztrán Szent János és követőinek támadása az oszmán ágyúsok ellen. Az emberoszlopokat cafatokra szaggató ágyúgolyók miatt brutális akció láttán könny kicsordul, annyira jól megvágták a jelenetet, annyira jó az ellenséget szóban is támadó Kapisztránt játszó Thomas Trabacchi.

Az 1400-as évektől kezdve Európa egyre inkább érzi az Oszmán Birodalom fenyegetését. Ez ellen van, aki kompromisszumokkal és behódolással próbál "védekezni", mint az áruló Cillei Ulrik vagy Brankvocsi György szerb despota, aki lányát, Marát a szultánhoz adja feleségül. Van viszont, aki megvadult oroszlánként ugrana neki a "törököknek" minden adandó alkalommal: ez Hunyadi János. Hunyadi élete szűk ötven évén keresztül harcol szinte utolsó leheletéig az oszmánokkal és saját uralkodóival, a szeszélyes Luxemburgi Zsigmonddal, a gyengekezű I. Ulászlóval és a Cillei Ulrik cselszövő által manipulált gyerekkirállyal, V. Lászlóval. Így alig marad ideje szeretteire: Szilágyi Erzsébetre, a feleségre, aki majd a "levelét megírja", valamint gyermekeire, Lászlóra és öccsére, Mátyásra, akit kamaszként a magyar történelem legendás királyává koronáznak. Mindeközben az oszmánok oldalán egyre nagyobb befolyásra tesz szert Mohamed, aki nem akar csak "a második fiú", magyarán apja, a szultán lemondása után halott lenni, főleg, hogy a vesztes csatát követően visszavágót akar Hunyadi ellen. Ezt megkapja Nándorfehérvárnál, ahol minden eldől… legalábbis egy időre.

Egy közösségnek szüksége van mítoszokra, azaz a múlt által inspirált hősi vagy tragikus történetekre, amelyeket mindenki ismer. Ezek ugyanis segítenek közösséggé szervezni az emberek sokaságát, hiszen a nemzet javát szolgáló karaktert pártállástól függetlenül lehet kedvelni. Persze a múlt hőse az évszázadok távlatából könnyen válhat minden értelemben patinás szoborrá, akivel az utókor már kevésbé tud azonosulni. Itt kapnak nagy szerepet a művészetek, köztük a kalandfilmek és -sorozatok, amelyek a mindenkori jelen számára is átélhetővé tehetik a mítoszokat. Sajnos kevés jó készült ilyenekből Magyarországon a rendszerváltás óta. A Honfoglalás túl vontatott, a Sacra Corona elképesztően rossz, a Kincsem túl trendi akart lenni, a Most vagy soha! pedig nemcsak félrement, hanem még megosztó aktuálpolitikai ideológiákat is közvetít. A befektetett 15 milliárd forint állami pénz miatt sokan a Bán Mór regényei nyomán készült Hunyadival szemben is szkeptikusak, pedig ez a minisorozat bizony az eddigi legalkalmasabb alkotás arra, hogy modern nemzetegyesítő hősmítosszá váljon néhány ordító hibája ellenére.

Előbb-utóbb jön majd a From 3. évada is, de mindenképp szükségesnek tartom a Hunyadiról értekezni. Hogy miért? Mert folyamatosan szembejön a demagógia (minden pénzt lélegeztetőgépekre), holott ez a sorozat bizony kiváló lett. Másképp szólva, ha a többi film is ilyen szintű volna, egy szót nem szólnék a magyar filmgyártásra. De eddig sajna ez inkább a kivétel, mint a szabály.

From S02: 7,8/10, imdb 7,4/10